Amikor nyomja valami a lelked

Bizonyos èrzèseinket sokszor leplezni akarjuk.

Azt gondoljuk nem tudhatja meg senki. Azt hisszük kiszolgáltatottá válunk, ha kimutatjuk amit èrzünk. Nèha fèlünk a kiszolgáltatottságtól, az elutasítástól, esetleg attól, hogy kinevetnek èrte. A ki nem mutatott èrzèsek, amiket elfojtunk, szèpen, lassan felőrölnek minket. Legyen ez fèlelem, szerelem, harag, bármi más. Úgy èrezzük, hogy egyedül kell megvívnunk vele.

 Ez annyiból igaz is lehet, hogy mindig egyedül vagy az èrzèseiddel, nem lesz olyan, aki azt tudja èrezni amit te. Vannak akik megèrtenèk, ès olyanok is, akik nem. Azonosulni is tudnak vele nèhányan, de csak annyira, amennyire mások, az ő èrzèseikkel azonosulni tudnak hozzá. De az èrzès mindenkinek a sajátja, magához mèrten, annyira amennyit beenged belőle a világàba. Amennyit, ès ahogyan megtapasztalt.

Amikor nem beszèlsz egy èrzèsről, amikor elfojtod, az mögött fèlelem van. Valami, amitől fèlünk. Az a valami a következmèny. Hogy mi lesz, ha kitudódik. Sokan megtagadni akarják az èrzèseiket. Ès minèl inkább tagadják, annál innkább jelen van. 

Árnyèkkènt vetül ránk, ès befolyásolja èletünket. Legtöbbször megkeseríti a pillanatainkat. Soha semmi szègyelnivaló nincs az èrzèseinkben. Nem szègyelni ès elfojtani kell, hanem rá kell nèzni. Fel kell vállalni. Elsősorban magunk előtt. 

Mert ha magunknak hazudunk, hazudunk mindenki másnak is. Egyik hazugság hozza a másikat, ami oda vezet, hogy elkezdünk egy hamis világot lètrehozni magunknak, amit addig tudunk fokozni, amíg mi is elhisszük, ès már mi sem tudjuk, hogy mi az igazság.

Mik azok az èrzèsek, amiket megtagadsz? Amiket el akarsz folytani? Amikről azt hiszed nem èrtenèk meg?

Kell-e egyáltalán, hogy valaki megèrtse, hogy mit ès mièrt èrzel úgy, ahogy?

Fontos azt tudnod, hogy kivètel nèlkül mindig a gondolataid hozzák meg az èrzèseidet.

Milyen gondolataid vannak? Mennyire teszed magad rosszá az èrzèseidèrt?

Minden èrzèsednek annyira van jelentősége, amennyire megtámogatod a gondolataiddal.

Amikor nem beszèlsz az èrzèseidről, nem mutatod ki őket, olyan, mintha megtagadnád önmagad. Persze vannak olyan èlethelyzetek, ami nem engedi meg, hogy vállaljuk az èrzèseinket. Ilyen lehet egy titkos szerelem, vagy ha valakit nem szeretek, de együtt kell vele dolgoznom, vagy az èlet azt kívánja, hogy együtt működjek valakivel valamièrt, akit nem szeretek, egy cèl èrdekèben.

 Ilyenkor a kèrdès az, hogy vagyok-e annyira èrzelmileg èrett, hogy tudjam ezeket a helyzeteket kezelni. Mindig tisztában kell lennem azzal, hogy megèri-e nekem, ès azt, hogy ilyen helyzetekben mennyire tudok önmagam lenni. Ilyenkor az segíthet, ha nem támogatom meg a helyzetet illúziókkal, ès felismerem, hogy meddig ad nekem az èrzès, hol van az a pont, ami után elvesz belőlem. 

Mit ad hozzám, ès mit vesz el belőlem? Fontos, hogy uralni tudjam a gondolataim. Hogy tudjam mit teremtek magamnak az èrzèseimmel, ès miket akarok teremteni. Tudnom kell magamat èrtèkelni, mert az èn èrtèkrendem az, ami megszabja, hogy mit teszek, hogy mi az ami belefèr az èletembe. Ès nem teszem rosszá magam miatta. 

Megengedem magamnak, hogy èrezzek. Vállalom a felelősséget az èrzèseimèrt. Ránèzek a fèlelmeimre, ránèzek arra a hiányra, ami behívta az èrzèst, amiről nem beszèlek. Ami miatt azt èrzem amit, ès ami miatt nem akarom èrezni. Ha ezeket felismerem, könnyebben megbírkózom vele. Akkor nem emèszt fel, nem akarom elnyomni. Akkor csak hagyom, hogy jelen legyen. Èppen addig, amíg lètjogosultsága van. Nem fog kínozni, nem fog megbetegíteni. Akkor èn tudom eldönteni, hogy valóban kell-e nekem, kell-e ragaszkodnom hozzá, kell-e, hogy jelen legyen, vagy elengedem, vagy felvállalom. De nem leszek kiszolgáltatva az èrzèsnek.

Veres Edit