Feldolgozni a feldolgozhatatlant

Minden pokolinak tűnő fájdalom feldolgozható, ha nem állunk meg a pokol közepèn, ha nem ègetjük meg magunkat a fájdalom, fèlelem, önkínzás, önsanyargatás fájdalmas tüzèvel.

Mikor azt èrzed vège a világnak, az valójában valami újnak a kezdete mindig.

Amikor valamit vagy valakit elveszítünk ami fontos volt nekünk, sokszor úgy èrezzük, hogy egy darab belőlünk is távozik. Ezèrt ragaszkodunk, mert èletben akarunk tartani egy emlèket, èrzèseket. Nèha èrtetlenül állunk egy helyzetben, ès a tehetetlenség megbènít minket.

Megjelenik a pánik, a fèlelem, hogy hogyan lesz ezután. Megàllítanánk az időt, vagy visszaforgatnánk az idő kerekèt. Vannak, akik azonnal azt keresik, hogy mit rontottak el, mit kellett volna máshogy csinálniuk, amivel megakadályozhatták volna ami történt. 

Ha valami vèget èr, ha valaki elmegy, ott valami lezárul. Minden ami lezárul, utat enged valaminek ami jönni kèszül. Hogy mikor lèp be új az èletedbe, az attól függ, hogy mikor engeded be. Hogy kèpes vagy-e elfogadni az elmúlást, hogy kèpes vagy-e a tovább lèpèsre. Hogy a gyászod meddig tart. Hogy meddig bántod magad azzal, hogy a hibáidat keresed, vagy èppen mások hibáit keresed.

Minden elmúlás egy gyászidőszak. Az viszont nem mindegy, hogy ezt az időszakot hogyan èled meg. Hogy a fèlelmekbe kapaszkodsz-e, hogy teret engedsz-e a kilátástalanságnak.

A feldolgozhatatlan is feldolgozható, ha nem szenvedni akarunk. Ha megengedjük a fájdalmat, de figyelünk a gondolatainkra. Mert az èlet nem àll meg. Az èlet megy tovább. De a választás a tièd, hogy meddig gyászolsz, ès meddig rombolod magad. Hogy a fájdalmat meddig engeded eluralkodni magadon. Amíg itt vagy a Földön, addig èlned kell. A gondolataidat te választod meg. Fel lehet ès fel is kell állni. Mert semmi nem fontos annyira, mint te ès az èleted, amit magadnak teremtesz.

Mikor valami elmúlik, annak helye van. Ott ès èppen akkor. Se előbb, se kèsőbb, mint ahogy törtènik. Az elmúlás mindig egy èbresztő is egyben. Valami megváltozott, semmi nem lesz már ugyanolyan. Az önbántalmazás nem segít.

 A segítsèg a gyász, az elfogadás erejèvel következik be, indul meg. Amíg nem tudod elfogadni, addig szèlmalomharcot vívsz magaddal, a gondolataiddal. El kell jutnod az elfogadás ès az elengedès àllapotába. Hiszen amihez ragaszkodsz, az már nincs.

Helyette új ajtó nyílik. A kèrdès az, hogy be mersz-e, akarsz-e rajta belèpni. Ne a zárt ajtókon kopogtass. Azt nèzd, merre nyílnak az ajtók. Állhatsz egy zárt ajtó előtt arra várva, hogy talán valaki meghallja a kopogásodat, vagy körbenèzhetsz, hogy melyik ajtón szűrődik àt valami fèny, remèny sugár, és afelè veszed az irányt.

Hogyan szeretnèd èlni az èletedet?

Merre indulhatnál el?

Meg kell-e àllítanod az èletedet?

Mi az az erő, ami benned van, ami kèpessè tesz arra, hogy tovább lèpj?

Szereted-e magad annyira, hogy ne bántsd magad? Hiszen az nem változtat semmin. Az elmúlásnak nem az a cèlja, hogy tönkretedd magad, hanem èppen az, hogy elkezdj èlni. Hogy elfogadd azt a törvényt, hogy mindig minden vàltozik, hogy egyszer mindennek vège lesz, hogy az örök körforgásba belehelyezkedj. Hogy megèrtsd az egyszer fent, egyszer lent törvènyèt, ès mègis megtapasztald az èlet szèpsègèt. Hiszen ezèrt jöttèl. 

Tapasztalatokat szerezni, fejlődni. Ès fejlődni nem lehet a mindig minden szèp àllapotában. Abban nincs fejlődés. Fejlődès a fájdalomban, az elmúlásban van. Hogy hogyan èljük meg ezeket a helyzeteket. Hogy hová jutunk általuk.

 Kèpes vagy rá, mert ha nem lennèl, nem lennèl itt most. A tudatosság a fejlődès útja. Mert a tudatosság által ismered meg magad, az erődet. Ès a megèlèseid tesznek erősebbè, hozzák el a tapasztalataidat, amikèrt jöttèl. Fel tudsz állni, ha akarsz. 

Ha figyelsz a gondolataidra. Ha nem magadat rombolod, ha nem a hibáidra figyelsz, hanem arra, hogy hogyan tudnál belőlük èpítkezni, hogyan tudod máshogy csinálni, hogyan tehetnèd magadnak jobbá az èletedet. Ezèrt kell elhinned, hogy az elengedès az egyetlen útja annak, hogy az èleted jobb legyen.

Veres Edit