Màr gyermekkoromban is megmentő akartam lenni, és annak rendje és módja szerint mindig visszaütött ràm. Mivel vàgytam a szeretetre, mindenkit szeretni akartam. Nem tudtam még, hogy ez nem úgy működik ahogy akkor hittem. Mindig azt éreztem, hogy kihasznàlnak, aztàn kinevetnek. Nem volt semmilyen téren sem felhőtlen a gyerekkorom. Valljuk be, kevés...
Amikor elköteleződtem az életem mellett, és letettem a voksom a tudatosság mellett, a fejlődés mellett, akkor sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan lehetne jól csinàlni, egyàltalàn kell-e azzal foglalkozni, hogy jól csinàljam.
Én arra köteleződtem el, hogy a szakértelmemmel, a szakmàmmal segíteni tudjak azoknak, akik hozzàm fordulnak.
Szàmomra a legfontosabb a gyerekeim elismerése, visszajelzése. Hisznek bennem, mert hatàsos a gyógyítàs nàluk mindig. Sokszor jönnek, hogy anya csinàlsz valamit, mert fàj ez, vagy fàj az.
Előfordult a munkàm kezdetén, hogy nagyon el akartam magyaràzni valakinek valamit, nagyon akartam segíteni, akartam, hogy megértsen.
Szeretem és eggyé tudok válni a kártyával
Előfordul, hogy elfàradok a nap végére. Talàlkoztam olyan emberekkel, akik kikerekedett szemekkel néznek, és teszik fel a kérdést, hogy: