Legnagyobb sikereim, amiket elismertem magamnak

2022.11.12
Fontos, hogy elismerjük  sikereinket. Azokat, amit mi sikernek könyvelünk el, függetlenül màsok véleményétől.

Mindenkinek màst jelent a siker. Rà kell látni, el kell fogadni, el kell ismerni. 


Szàmomra a legfontosabb a gyerekeim elismerése, visszajelzése. Hisznek bennem, mert hatàsos a gyógyítàs nàluk mindig. Sokszor jönnek, hogy anya csinàlsz valamit, mert fàj ez, vagy fàj az.

A kisebbik lànyom nagyon spirituàlis, vannak neki is tàlentumai. Egyszer azt mondta nekem, hogy anya amikor te gyógyítasz, akkor Jézus mellett ülsz törökülésben. Én làtlak. 

Nekem ez volt az első olyan visszajelzés, ami megerősítette, hogy amit csinàlok azt jól csinàlom. 


Több évvel ezelőtt pànikbetegséggel kerestek meg. Amit elvàllaltam, akkor még csak sajàt technikàmat alkalmaztam. Nàlam volt a kliens 1 óràt, és kicserélve tàvozott. Elmúlt a tenyér izzadàsa, a szívdobogàsa, és a félelme az emberektől. Ennek màr több éve, azóta is jól van

Volt olyan is, hogy egy férfi megjelent nàlam, akit orvos küldött hozzàm, hogy csak én tudok segíteni rajta. (Lelki problémái voltak, blokkok, nem volt ràlàtàsa semmire). Úgy jött el hozzàm, hogy nincs megoldàs. 2 óràt töltött nàlam, blokk oldàs, beszélgetés, testkezelés. Màr úgy ment el, hogy még haza sem ért, màr hívott, hogy több éve nem tudja mi legyen, most pedig ràjött mit kell tennie. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, és jól van, harmónikus életet él. 


Voltak nàlam kamaszok, fiatalok, akik egy kezelés utàn lettek jobban szerelmi bànatukból/első szerelem csalódàsàból.


Van egy kedvenc doktornőm, aki hisz a kezeléseimben, és mindig feltöltődve tàvozik tőlem, van kedvenc ügyvédnőm aki bars kezelésekre jàr rendszeresen, feltöltődik tőle, megoldásokra làt rá tisztábban làt helyzeteket. 


Hoztak hozzàm ADHD-, autista, figyelemzavaros kisgyerekeket, akiknél jelentős vàltozàsok léptek fel a mindennapokban. 


A tarot, cigànykàrtya elemzéseknél pedig 90%-os pozitív visszajelzéseket kapok. 


Làthatod, van bőven mit elismernem a munkàmban, amit màr nem felejtek el megtenni, mert ha nem ismerem el, az olyan, mintha meg se történt volna. Pedig megtörtént, és azóta is történik. Mindent le se tudnék írni.


MINDENKINEK HÀLÀS VAGYOK AKI ENGEM VÀLASZT❤️. 


Veres Edit