Bejelentkezés emailben vagy telefonon 

Minden bödönből elfogy a zsír

2024.06.06
Mindenki a zsiros bödönhöz akar közel férkőzni, mindenki szeretné, ha neki is jutna belőle. Aki nem ezt mondja, az hazudik, vagy magának sem meri bevallani.


Mindenki szeretne részesülni a finom falatokból, vagy így vagy úgy.


Aki bármennyire próbálkozik is, de nem jut közelebb, az vagy megkeseredett lesz, vagy dühös, és olyan érzése lesz, hogy folyton éhes.


Mit akar ez jelenteni az én nézőpontomból?

Apám egyszer azt mondta nekem, az életemben egy kardinális döntésnél, hogy tudd, hogy hol a helyed. Ez már nagyon régen volt, de arra tisztán emlékszem, hogy már akkor is lázadtam emiatt a mondat miatt. Évekig nyomasztott, és ami a legrosszabb volt benne, hogy irányította hosszú éveken át az életemet. Sajnos, negatív irányba, aminek az lett a következménye, hogy sok mindenről lemondtam, vagy éppen bele sem kezdtem semmibe, mert elhittem, hogy nekem nem lehet, nem jár, és rangsorolni kezdtem az embereket, és magam nem emeltem, nem építettem, hanem romboltam, minuszoltam. 


Felállitottam egy általam vélt rangsort az emberek között. Neki van diplomája, neki van egy magas pozíciója, ő okos, ő diplomás, ő szép, ő gazdag és még lehetne sorolni.


Azt éreztem, hogy van egy zsíros bödön, amihez csak a kiváltságosak juthatnak. Nagyon sok ember azt hiszi, hogy kiváltságos, mert szép, gazdag, okos, diplomája van, gyönyörű családja, valakinek a valakije.


Hosszú, hosszú évek teltek el, mire ezeket a gondolatokat átformáltam, és rájöttem, hogy senki nem kiváltságos. Ha igen, akkor ideig, óráig, amíg ott van a bödön közelében. 


Minél több olyan ember van, aki elhiszi magáról, hogy kiváltságos, neki több jár, annál több ember akar nyomulni a bödönhöz, ami számukra létkérdés.


Tisztázzuk, hogy mindenkinek az. Mindenki szeretne jól élni, mindenki szeretne kiváltságos lenni. 


Egy valami van, ami nagyon fontos, mégpedig az, hogy mindenkinek más a fontos, mindenki életében az értékek, a határok máshol vannak. Mindenkinek ott, ahol az értékrendje, a hite, a tisztessége, a becsülete meghúzza a határt. Ez hozza magával a következő kérdést, hogy ki mire hajlandó azért, hogy jobb élete legyen. Ki mennyire adja fel az elveit, a vágyait azért, neki is jusson a jóból.

A legtöbben kifordulnak önmagukból, elfelejtik, hogy kik is ők valójában, és elfelejtik, vagy éppen elnyomják a lelkük hangját.


✨️Mi van a bödönben?
✨️Mit ad a bödön?
✨️Mire vagy hajlandó annak érdekében, hogy jóllakhass?
✨️Mivel szeretnél jóllakni? (hírnév, pénz, elismerés, figyelem)
✨️Mit vesz el tőled a bödön?


Valóban mindenki szeretne részesülni a jóból. De rá kéne nézni arra, hogy az a jó, ami azzal jár, hogy feladd önmagad, hogy rettegj, hogy félj, hogy sose ürüljön ki az a bödön, az megéri-e mindazt amit emiatt teszel.


Mindenki vágyik a jóra, hajszolja a lehetőségeket, és közben nem veszi észre, hogy önmagához képest mindene meglehet. 


Ha nem maradsz hű önmagadhoz, akkor ha elfogy a zsír a bödönödből, vagy éppen elveszik előled, ott maradsz nagyokat pislogva, és azt fogod mondani, én nem ezt akartam. 

Ne tolakodj előre. Ne túrd magad. Az élet neked ettől többet tartogat. 
Hagyd, hogy  marakodjanak azok, kik azt hiszik magukról, hogy kiváltságosak. Megvan a maguk baja. Folyton teljesíteni, félni attól, hogy holnap mi lesz. Te ne akarj ilyen életet. Tudd, hogy egyszer mindennek vége lesz. Lehet, hogy  a zsír el fog fogyni, de a kenyér nálad lesz. 


Nem vagy senkitől sem kevesebb. Akkor sem, ha ezt elhitették veled.  Te csak főzd otthon a saját levesedet. Sosem tudhatod, hogy ki kopog majd be az ajtódon, ha éhes lesz.


Semmi nem számít ezen a világon csak a szeretet. Előbb-utóbb mindenki megtanulja ezt. Hajtsd a fejed nyugalomban álomra, tudd az értékeidet. Ez sokkal többet ad számodra, mint azt képzeled. 


Emelt fővel, igaz hittel, szívedben szeretettel teremted meg önmagad számodra a vágyott életedet.


Tisztesség, becsület, hit, remény, szeretet, ez irányítsa életedet, és akkor boldogságod megleled. Azt fogod észre venni, hogy van saját, soha ki nem ürülő bödönöd. amiért nem kell sorban állnod, amivel te táplálod az igaz embereket, és ők majd mindig visszatöltik neked.


Szeretettel

Veres Edit